2016. február 22., hétfő

CocoRosie ~ Summer Breeze



A bátyámmal kezdtem, az első férfival, akit szerettem
Vagy azt kéne mondjam, aki szeretett?
Másodikos voltam, ő meg tizennégy
A fák árnyékában
Nyári szellő fújdogált
Az egész csak egy elmosódott álom
A ház mögött, csendesen akár az egerek
Rám szólt, hogy lélegezni se merjek.
Ez egy nehezen megtartható titok
Nem tudtam, míg 13 nem lettem
De addigra tudtam, mit kell tennem
Csak régi rutin volt az egész
Az összes fiúnak volt ez a dolga velem.

Látod, ahogy próbálok mosolyogni, itt a rúdon
De csak próbálom elrejteni a fájdalmat a lelkem mélyén
Meg akarsz baszni
Ezt eddig is tudtam
Meg akarsz baszni, aztán visszalökni a padlóra

Anyukám mindig azt mondta: "Te vagy a legfényesebb csillag"
Az életben biztosra mész, hogy addig juss
Már legalább négy éve ebben a bárban dolgoztam
Ráfüggve a kábszerre, bőgve a tükör előtt
Mikor még csak kicsi lányok voltunk
Az Anyu gyöngyeiben tanultunk táncolni
Baby, hajolj le és rázd azt a segget
Hey,te haza akarsz jönni velem
Reménykedem, hogy belém szeretsz
Akár ingyen szeretkezhetnék veled
Vehetnénk egy lakást és új életet kezdhetnénk
És megpróbálhatnánk rendbe tenni a dolgokat


Látod, ahogy próbálok mosolyogni, itt a rúdon
De csak próbálom elrejteni a fájdalmat a lelkem mélyén
Meg akarsz baszni
Ezt eddig is tudtam
Meg akarsz baszni, aztán visszalökni a padlóra

Avril Lavigne ~ Give You What You Like



Kérlek fond körém a karjaid részegen
És cserébe a tiédnek hívhatsz ma este
Mert arra van szükségem, hogy kicsit összetörjek
És ha te megadod, amit akarok,
Én megadom, amit te szeretnél

Kérlek, mondd, hogy én vagyok a te egyetlened
Vagy hazudj és legalább ma este mondd ezt.
Van egy teljesen új gyógymódom a magányra
És ha te megadod, amit akarok,
Én megadom, amit te szeretnél

Mikor lekapcsolod a villanyokat
A szemeim felcsillannak
Ez szerelem?
Talán valamikor
Szóval ne kapcsold fel a villanyokat
És megadom, amit szeretnél

Az érzelmeket nem nehéz átvenni
Mikor a szerelem az a szó, amit még nem ismersz
És az üres üvegekkel teli szobában
Ha nem adod meg, amit akarok
Azt kapod, amit megérdemelsz.

Mikor lekapcsolod a villanyokat
A szemeim felcsillannak
Ez szerelem?
Talán valamikor
Egy jelenet játszódik a fejemben
Nem vagyok még biztos a végében
Ez szerelem?
Talán egy nap
Szóval ne kapcsold fel a villanyokat
És megadom, amit szeretnél
Megadom, amit szeretnél

Adok egy utolsó esélyt, hogy a karjaidban tarthass
Ha adsz egy utolsó szál cigarettát
Mostanra már kora reggel van
Most, hogy megadtam neked, amit akartál
Már csak felejteni akarok.

Mikor lekapcsolod a villanyokat
A szemeim felcsillannak
Ez szerelem?
Talán valamikor
Egy jelenet játszódik a fejemben
Nem vagyok még biztos a végében
Ez szerelem?
Talán egy nap
Szóval ne kapcsold fel a villanyokat
És megadom, amit szeretnél
Megadom, amit szeretnél

Amit szeretnél.

2016. február 15., hétfő

All Time Low - Backseat Serenade


Lusta szerető
Találj ismét egy helyet nekem
Egyszer már érezted
Tudom, hogy érezted
Láttam

Whiskey Hercegnő
Itass le, csábíts el
Már ott megfogtál, hogy "Ugorj át, haver,
Szükségem van egy barátra"
Értem én.

Hátsó ülés szerenád
Szédült hurrikán
Oh, istenem, rosszul vagyok az egyedül alvástól
Sós vagy akár egy nyári nap
Csókold el az izzadtságot
A rádiód hangjára

Hátsó ülés szerenád
Kis kézigránát
Oh, istenem, rosszul vagyok az egyedül alvástól
Sós vagy akár egy nyári nap
Csókold el a fájdalmat
A rádiód hangjára

Te irányítasz engem
Én meg a falnak nyomlak
Láttunk már ilyet ezelőtt is
De ez most más,
Ez előre átgondolt.

Te megszédítesz engem
Én meg többért könyörgöm
Ennek a pillanatnak az értéke metaforában él tovább
Igen, mindezek után

Hátsó ülés szerenád
Szédült hurrikán
Oh, istenem, rosszul vagyok az egyedül alvástól
Sós vagy akár egy nyári nap
Csókold el az izzadtságot
A rádiód hangjára

Hátsó ülés szerenád
Kis kézigránát
Oh, istenem, rosszul vagyok az egyedül alvástól
Sós vagy akár egy nyári nap
Csókold el a fájdalmat
A rádiód hangjára

Hátsó ülés szerenád
Szédült hurrikán
Oh, istenem, rosszul vagyok az egyedül alvástól
Sós vagy akár egy nyári nap
Csókold el az izzadtságot
A rádiód hangjára

Hátsó ülés szerenád
Kis kézigránát
Oh, istenem, nem vagy még rosszul az egyedül alvástól?
Sós vagy akár egy nyári nap
Csókold el a fájdalmat
A rádiód hangjára

(Oh, istenem, rosszul vagyok az egyedül alvástól)